Jövőképünk az iskoláról

Jövőképünk az iskoláról – a negatív feltételezésektől szabadon

Előző cikkemben főként a tisztelet működtetéséről írtam. Most a negatív feltételezésekre térnék ki. Mivel ezek folyamatos stresszt tartanak fenn az iskolában, rontva a diákok teljesítményét és együttműködését. Ezért szembe kell néznünk azzal, hogyan szabadulhatnánk meg ettől a lehúzó nézőponttól. Akkor jutott ez eszembe, amikor magamon is ezt tapasztaltam néhány hete az autóban ültünk, mikor a felső tagozatos lányom egyszer csak megszólalt:

• Kaptam egy osztályfőnöki…

De már nem tudta befejezni, mert ijedten reagáltam:

• Mi történt?
• …dicséretet. – fejezte be a mondatot.

Azonnal megnyugodtam, pedig gondolhattam volna, hogy nem tett semmi rosszat, mégis rögtön a rosszabb lehetőség jutott eszembe. Végül jót derültünk az eseten. Tovább gondolva azonban elszomorított, hogy ennyire belém is beivódott már, hogy a negatív feltételezések mentén működjek.

Az oktatási rendszerben tapasztalom, hogy a pedagógusok-diákok-szülők között mennyi a félreértés a negatív feltételezések miatt. A szülők egy része már egy egyszerű kérdés mögött is támadást vél látni, pedig lehet, hogy tényleg csak a tájékozódás miatt, vagy segítő szándékból kérdez rá valamire a pedagógus. Ez az attitűd nehézzé teszi a kommunikációt a pedagógus-szülő, a pedagógus-pedagógus és a pedagógus-diák között is. Amikor egy gyermeket beskatulyáznak, már nem is akarja kifejteni a helyzetét, nem akar magyarázkodni, hiszen már tudja, hogy úgysem hisznek neki, vagy rosszindulatot feltételeznek egy hiányossága mögött. A diákok tanulási folyamata csak akkor tud kiteljesedni, ha érzelmi biztonságban vannak. Ha a tanulási folyamatban még szabad hibázni és nem éri megszégyenítés a diákot, azért, amiért nem tudja azt, amit még csak most tanul. Személyében sértő megjegyzések a hiba korrigálása helyett leépítik a diákok önbizalmát. Az önbizalom építéssel és az érzelmi biztonság kialakításával azonban a diákok kinyílnak a tudás befogadására. A külső megerősítés, dicséret, pozitív értékelés építi a diákok személyiségét. A meleg-korlátozó nevelési stílus még mindig a leghatásosabb az oktatási rendszerben is. A jutalmazás-büntetés alkalmazása a viselkedés befolyásolására a külső kontroll fenntartását szolgálja, ami átmenetileg szükséges lehet, de a belső kontroll kiépítése lenne a cél. Ha csak addig tud viselkedni valaki, amíg fennáll a külső kontroll, milyen belső értékei, belső tartása van? Mit csinál akkor, ha nem látja senki? Most lát a tanár, lát a rendőr, lát a szülő stb., addig viselkedik az illető az elvárásoknak megfelelően? Ha nem látják? Milyen belsővé vált elvek, belső elvárások vezérelnek egy embert?

A pedagógust is érheti a szülő, a diák, sőt a pedagógus társa részéről is személyében sértő megjegyzés, félreérthetik a szándékát. Tapasztalhatja a nevelő testületben a szakmai együttműködés helyett a szakmai féltékenységet, rivalizálást és a negatív kritikát. Egy szakmailag elhivatott pedagógus is leépül érzelmileg, ha naponta ki van téve a negatív feltételezéseknek, a szóbeli provokációnak, a kicsinyes szakmai féltékenységnek stb. Ellenben, ha szakmai támogatást kap az intézményvezetőtől és a kollégáitól szárnyalhat, mint tanár. A munkahelyi légkör rányomja a bélyegét a kollektíva szakmai munkájára így vagy úgy! Minden konfliktusos helyzetet nem kell bemutatni, nézzük inkább, hogy mit tehetünk!

Az emberi játszmákat félretéve, egy tiszta helyzeteket teremtő, nyílt, egyenes, átlátható kommunikáció segítheti az oktatási rendszer szereplőit a hétköznapokban, ahhoz, hogy jól működjenek egymást segítve, építve. Fordítsuk át magunkban a hozzáállást, elhagyva a negatív feltételezéseket és erősítve a pozitív feltételezéseket a másik személy szándékát illetően. Mi lenne, ha nemcsak önmagunk jó ügyvédjei lennénk, hanem a másik személy jó ügyvédjeivé is tudnánk válni? Például a pedagógus mielőtt hibáztatná a diákot, átgondolná, hogy mi lehet a viselkedésének, hiányzásának, késéseinek, felszerelés-hiányának, házi feladat hiányának, jegyei romlásának… az oka. Lehet ezekre valami egyéb magyarázat is, mint a diák „rosszasága”? A pedagógus szidása a diák felé, csak erősíti a verbális agressziójától való félelmet és nem lesz őszinte a tanárral, inkább magába zárkózik. Esetleg az adott diákot az iskolatársai verbálisan, vagy fizikailag bántalmazzák? Valami nehézsége van otthon? Szokott reggelizni? Válnak a szülők? Kistestvére született? Anyagi gondokkal küzd a család? Tudnak segíteni neki a szülők a tanulásban? Lehet, hogy félreértés történt? Számtalan kérdés merülhet fel, mielőtt leszidná a pedagógus a diákot valamilyen hiányosságáért! Ha nem önmagában egy viselkedésre reagál a pedagógus, hanem a diák hátterét is számításba veszi, másképp alakulhat a kapcsolatuk. Játsszunk el a gondolattal, hogyan változna meg az iskolai légkör, ha az iskolai szítér szereplői (pedagógus-diák-szülő) egymás jó ügyvédeivé válnának és a másik viselkedése, szavai mögött pozitív szándékot feltételeznének, ha félre érthető, akkor pedig rákérdeznének, mielőtt indulatosan reagálnak. Nagyon fontos lenne kérdéseket feltenni egymásnak a gyors reagálás helyett! Más-más lehet a szóhasználatunk, ha valamit nem értünk pontosan, vagy nem egyértelmű, inkább kérdezzünk rá, mielőtt támadásba lendülnénk! Segíthetnek az alábbi kérdések: Mit értesz ez alatt? Mire gondoltál, amikor ezt mondtad? Hogy értetted ezt a mondatot? Ha lehetőséget kap a másik személy a kifejtésre, lehet, hogy jobban megértjük a szempontjait, a szándékát, a mondandóját, a gondolkodását. Sokat segítene, ha a kizárólagos gondolkodás (pl. „igen vagy nem” / „vagy ez, vagy az”) helyett, megtanulnánk az iskolai színtéren is az „is is” gondolkodást (lsd. Golenya Ágnes könyvei). Lehet, hogy több szempont is érvényesülhet egyszerre. Nem kell mindig választani! Nagyon bevésődött a „vagy ez vagy az” gondolkodás, ezt fel kellene már oldani. Nincs annyi ellentmondás valójában egy-egy területen, mint amennyit szándékosan beleerőltetnek. Ki lehetne békíteni a nézőpontokat! Az ellentmondás abból adódik, hogy egy témában az érvelés kihangsúlyoz szempontokat, míg más szempontokat elhallgat. Az ellenoldal pedig pont fordítva, a számára kedvező érveket felerősíti, a kedvezőtleneket pedig elhallgatja. Ha reálisan nézzük a helyzetet, lehet, hogy nincs is ellentmondás ténylegesen, csak a „fejekben” a generált szempontok hangsúlyozása mentén jött létre. Ne hagyjuk magunkat ide-oda rángatni. Ha felülírjuk a szokásos „vagy-vagy” működést, akkor fentről rátekintve a helyzetre lehet, hogy meglátjuk, hogy sok nézőpont megfér egymás mellett és még ki is egészíthetik egymást.

A békés légkör megteremtése az iskolában alapvető a diákok érzelmi biztonságához, mert csak így tudnak tanulni és egészséges szociális kapcsolatokat építeni. A most befektetett energiával a jövő társadalmát építjük! Most mutathatjuk meg mennyire számítanak a gyermekeink! Érzelmileg egészséges gyermekekből, érzelmileg egészséges felnőttek lesznek és egy érzelmileg egészséges társadalom épül fel!

A jövő iskoláját építve kezdjük el működtetni a pozitív feltételezéseket!

Pál Judit

tanító, gyógypedagógus