Tapasztalat VS hiedelem

Rengeteg tévhit él a fejünkben azzal kapcsolatosan, hogy mi a jó és mi nem az. Rengeteg a tévhit azzal kapcsolatban, hogy mi az igazság és mi nem az. Ezek olyan mértékű önakadályozó tényezők, amik miatt csak egy helyben topogunk és képtelenek vagyunk lépni. Mivel nem látjuk tisztán a saját helyzetünket, folyton arra várunk, hogy megmentsenek bennünket. Képtelenek vagyunk önálló döntést hozni, és így képtelenek vagyunk megfelelő közösségbe rendeződni. Mivel nem tudunk elrugaszkodni a mostani valóságtól, ezért elképzelni sem tudjuk azt, hogy milyen lenne egy szebb jövő.

Ha nem jelölsz ki egy konkrét célt, hogy mégis hová szeretnél eljutni, soha nem fogsz odaérni. Téged az a hatalmas szerencse ért, hogy Magyarnak születtél, és az őseid egy olyan irányvételt hagytak rád örökül, amivel biztosan tudsz azonosulni, ha megérted.

Maga a tény, hogy ez a nemzet a földnek azon a pontján helyezkedik el, ami világszinten is a legbiztonságosabb és a leggazdagabb, bizonyítja azt, hogy őseink a legerősebbek voltak mindközül. A legjobb helyeket csak a legerősebbek tudták/tudják birtokolni.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a legnagyobb találmányok, amik igazán előrevitték a világot, magyarokhoz kötődnek. Ha megnézzük, mi különböztet meg minket egy másik nemzettől? A nyelvünk. A szavak útválasztók, amiknek szerepe a legközelebb vinni a tapasztaláshoz. Ha megfigyeljük a magyar nyelvet más nyelvekhez képest, azt tapasztaljuk, hogy a szavaink sokkal közelebb visznek a tapasztaláshoz, mint bármely más nemzeté. Ennek a mérnöki pontossággal megszerkesztett nyelvnek a létezése bizonyíték a szellemi magaslatokra, amit őseink elértek.

Az a tény hogy nem tartottak rabszolgákat, az a tény, hogy olyan magas szellemiséget hagytak ránk például, hogy ’A fának az ágát oktalanul ne törd le!’, ’Csak olyat tegyél mással, amit szeretnéd, hogy veled is tegyenek!’ és lehetne még sorolni, árulkodik a lelki minőségükről, ami hatalmas volt.

Az ezeréves múlt ellen kellő bizonyíték a több tízezer éves rovásírás, ami a nyelvünkhöz tartozó valódi szimbólumrendszer. Tehát ebből nemcsak az következik, hogy test, lélek és szellem szintjén is kiválóak voltak, hanem az is, hogy ezt évezredeken keresztül fenn is tudták tartani.

Ebből látszik, hogy az irány, amit az őseink követtek, az a tisztánlátás volt. Hiszen csak ezzel a minőséggel érhetőek el azok a magaslatok, amikkel őseink rendelkeztek. Ha tisztán látsz, nem hibázol.

Ez összességében nem jelenti azt, hogy bármely nép felett állnánk, azonban őseink irányvétele a helyes irányvétel volt. De a tapasztalat azt is mutatja, hogy ez valahol félrecsúszott, hiszen a mai magyarság nagy többségében ezt az irányt hallomásból sem ismeri.

Ahhoz, hogy tisztán lássuk a helyzetünket, meg kell határozzuk, hogy kivé akarunk válni. Amíg nem tudjuk, hogy milyen egy egészséges egyén, milyen egy egészséges család, addig egészséges közösséget sem tudunk építeni.

Az egészséges egyén

A testben, lélekben és szellemben is egészséges ember jelenlétéből adódóan önálló, magabiztos. Nincs szüksége senkire, hogy boldog legyen, rendelkezik a dolgok helyén való kezelésének a képességével, tehát tévképzetektől mentes. Megbízható, mert csak olyat tesz mással, amit szeretné, hogy vele is tegyenek.

Az egészséges család

Két egyén, egy nő és egy férfi úgy gondolja, hogy hosszabb távon is élvezni akarják egymás társaságát, és az élet nehézségeit is egyszerűbben leküzdik együtt, mint külön. Ha elérkezettnek látják az időt, ebből a felismerésből megszületik legalább egy gyermek. Létrejön a következő alapegység, a család. Tehát a családalapítás elsődleges oka, hogy az azt létrehozó egyének érdekét szolgálja, vagyis mindenkinek egységesen jó. Egy egészséges családban ez így is van. Mitől egészséges egy családi minta? Attól, ha abban az egyének úgy együtt tudnak működni, hogy nem adják fel érte saját magukat és nem is várja el tőlük senki. Egyszerre léteznek egyénként és a család részeként. Ha mégis áldozatra van szükség valamely nagyobb jó érdekében, az nem elvárásból, hanem a tisztánlátásból adódó felelősségteljes viselkedés alapján születik meg az egyénben. Valakinek fel kell-e kérnie, vagy kell-e kényszerítenie egy igazi édesanyát vagy édesapát arra, ha szükséges, adják az életüket a gyermekükért? Nem. Nem kell, mert természetükből fakadóan, gondolkodás nélkül megteszik.

A gyermek kizárólag a példából tanul. Ha a gyermek szeretetteljes családban nő fel, ahol megbecsülést kap, felnőttként eszébe sem jut, hogy ne segítsen a szülein, ha szükséges. Másrészről ezt egy felelősségteljes szülő nem várja el. A család a bizalomra épül, és ha a családtagok a fent említett minőségekkel rendelkeznek, nem kérdés a megléte. Azokkal az emberekkel, akikben megbízunk, szeretünk együtt lenni. Akikben bízunk és szeretünk velük együtt lenni, azoktól nem távolodunk el, akkor sem, ha messzebb élünk egymástól. Ha bajba kerülnénk is, a családunk támogatására mindig számíthatunk. Ezzel a meggyőződéssel erős gyökeret verhetünk a világban.

Az egészséges közösség.

A családok és az egyének összessége. Valójában a lényegi részét tekintve ugyanaz, mint a család. A család kiterjesztése a nem vérrokonokra.

Tehát fontos megérteni, hogy egy megfelelő társadalom működése megegyezik a családéval. Amit a családod nem várhat el tőled, azt a társadalom sem várhatja el tőled. Amit a családod joggal elvárhat tőled, azt a társadalom is.

Törvénykezés egy megfelelő társadalomban

Ha megnézzük, hogy nincs két egyforma eset, éppen ezért a mai, szavakhoz ragaszkodó törvénykezés nem megfelelő. Minden esetben szükséges tisztánlátó törvényszolgák jelenléte, akik együttérzéssel viseltetnek a résztvevők iránt és objektíven képesek döntést hozni.

Sokan nem értik az együttérzés valódi jelentését és gyengeségnek hiszik azt. Valójában egy jól kiszabott fegyelmezés kizárólag együttérzésből tud származni. Akinek van gyereke, tudja, hogy ez néha szükséges eszköz, és nem azért használja a fegyelmezést, mert fél tőle vagy el akarja pusztítani, hanem mert ezzel tudja segíteni, hogy később felelősségteljes és önálló felnőtté válhasson. Minden együttérzés nélkül kiszabott fegyelmezés kizárólag abúzálás és nem egyéb.

Ez jól hangzik, de hogyan kivitelezhető?

Először is meg kell változtatni a gondolkodásmódunkat. Észre kell vennünk magunkban az akadályozó tényezők jelenlétét.

El kell engedned a tévhiteket!

Miért szükséges erről beszélni, hiszen az, aki nézi ezt az adást, az valamilyen szintű felébredéssel már rendelkezik? Igen, valamilyen szintűvel. A „tudom, tudom” és a tisztánlátás között nagy a különbség.

Soha ne gondold, hogy téged nem lehet átverni! Ez az önteltség egy olyan formája, amit ezekben az időkben nem engedhetsz meg magadnak. Járj nyitott szemmel, nyugodtan kérdőjelezz meg mindent, amit eddig tudtál, mert a legnagyobb átverések pont ott vannak elrejtve, ahová a kritikus tekintetedet sem akarod fordítani, hisz annyira evidensnek tűnik a valódisága!

Egy példa arra, hogy észrevegyük, ha stagnálunk:

Mondjuk, már feltűnt, hogy a társadalmunk nem úgy működik, ahogyan kellene; észrevettük, hogy létezik az államok feletti hatalom; rájöttünk, hogy a szakadék felé vezetnek bennünket.

Első dolgunk, hogy megijedünk, segítségért kiáltunk. Erre mások alig hisznek nekünk, kinevetnek, megvetnek, esetleg megaláznak, mi pedig mérgesek leszünk. Mindenkit hibáztatunk, mérgelődünk, egy helyben topogunk. A tehetetlenség érzése lesz úrrá rajtunk, ami abból a téves nézetből fakad, hogy egyedül kellene megoldanunk egy olyan problémát, amelyet az egész emberiség nagyon hosszú időn át fenntartott figyelmetlensége okozott. Vagy épp úgy érezzük, hogy kívülállók vagyunk ebben a helyzetben és mi csak elszenvedői vagyunk mások ostobaságának.

Nem, ez nem így van!

Ha feladjuk a hiedelmeinket, a pillanat megmutatja magát úgy, ahogyan van. Sem jobbnak, sem pedig rosszabbnak nem fog tűnni, mint amilyen valójában. Ebben a valóságban meglátjuk, hogy mi a személyes dolgunk a kialakult helyzettel.

Addig, amíg a gondolataink, a cselekedeteink mozgató rugója a düh – végső soron a halálfélelem -, a kialakult helyzetet nem tudjuk jobbra fordítani, a szekeret mi magunk is segítjük a szakadék felé tolni.

Amíg ellenséget látunk akárkiben – igen akárkiben, amibe a birkák (akik nem úgy gondolkodnak, mint mi) és a mélyállam emberei is beletartoznak, addig nem vagyunk segítség. Nem azt mondom, hogy ne ítéljük el a cselekedeteiket és ne tegyünk ellenük, de mint embert ugyanúgy nincs jogunk megítélni, mint ahogy felettünk sem törhet pálcát senki!

Mi lehetünk más ellenségei. Ezt a szabadságot mindenkinek meg kell hagyni, de nekünk ne legyenek ellenségeink!

Úgy lehetünk segítség, ha a változás mi magunk vagyunk. Elcsépelt szövegnek hangzik, de kizárólag azért, mert az emberek nem értik, csak ismételgetik. Mindaddig, amíg ismételgetjük, hogy én magam legyek a változás, addig nem érünk célt. Meg kell, hogy érezzük a súlyát; hogy mit is jelent ez, hogy a tapasztalatunkká váljon.

Szóval, Mi már látjuk, hogy a világ hol van most és hová tart. Régóta látjuk.

Mi az oka annak, hogy nem történt semmi érdemleges a témában? Az, hogy gyengének és ostobának neveltek bennünket, és ezen a mai napig nem sikerült túl lépnünk. Hagyjuk, hogy a tapasztalat helyett a figyelmünk a szavakra összpontosuljon. Továbbá, hogy a tapasztalatunk érzelmi szűrőkön haladjon át, a primer valóság helyett illúziók börtönében vergődünk. Féljük a halált és ez a megszűnéstől való folyamatos félelem teszi pokollá azt az életet, ami paradicsom is lehetne a számunkra.

Először is meg kell értenünk, hogy az életünk bármelyik pillanatban véget érhet. Nem kell hozzá mrns oltás, chemtrail vagy sátánisták.

Lehet, hogy 2 perc múlva megbotlunk, szétverjük a koponyánk és ennyi volt. Ez bármikor megtörténhet. Arra gondolunk, hogy nem halhatunk meg, amíg ezt vagy azt meg nem tettük.

De bizony meghalhatunk.

Ha ez most megtörténne, arra jöhetnénk rá, hogy teljesen feleslegesen vágyakoztunk, vagy rettegtünk olyan dolgoktól, amik a figyelmünk legnagyobb részét lekötötték. És ezalatt az idő alatt, amíg rettegtünk egyetlen dolgot nem csináltunk. Azt az egyetlen dolgot, ami a dolgunk lett volna. Nem éltünk teljes életet.

Értsük meg! Mi teremtjük ezt a világot! Te milyen világot akarsz látni? Te ezzel a példáddal járulsz hozzá. Ha folyton rettegsz, panaszkodsz, más is ezt fogja tenni, mert ezt látta tőled. És ez nem azt jelenti, hogyha te egy olyan világot álmodtál, ahol csak szex, csoki és alkohol van, akkor mostantól ezzel kell csak foglalkoznod.

Ez a másik véglet.

Az élet olyan, mint egy szinusz hullám és, ha a tisztánlátásod elért egy szintre, választhatsz, hogy megtapasztalod-e a pozitív vagy a negatív szakaszt vagy te leszel a tengely, amin a hullám halad.

Ne feledjük, a fájdalom elkerülhetetlen, de a szenvedés opcionális!

Ha minden pillanatodat úgy éled, hogy úgy érzed, megtettél mindent, amit a pillanat megkívánt és a cselekedeteid mögött a tisztánlátás van, az a jó élet.

Az az, amit érdemes továbbadni példaként.

Ez egyik pillanatról a másikra nem fog menni. Tökéletes nem leszel. Ne is várd! A tökéletlenség a legnagyobb barátod! Mert a tökéletlen más szóval azt jelenti, hogy ettől is lehetsz jobb. Tehát emberként a tökéletlenség a legnagyobb kincsünk. Az elmondottakból logikusan következik, hogy itt irányvétel van, ami, ha szilárd akarattal párosul, akkor megfelelő életet élünk. Ha az iránynak kijelöljük a teljes tisztánlátást, akkor tudunk csak olyan életet élni, amivel a legkisebb mértékig rovunk szenvedést másokra és így saját magunkra. Így leszünk úton-járók. Hiszen, ha tisztán látunk, nem hibázunk.

Ez az a fajta emberi minőség, amivel rendelkeznünk kell, ha fel akarunk nőni a feladathoz. Ahhoz az irányhoz, amit az őseink is követtek.

Innen indul minden.

Észre kell vennünk a dolgok eszköz természetét

Fontos dolog, hogy megértsd, a dolgok alapjában véve nem jók vagy rosszak. Azt mindig a felhasználás módja dönti el. Példának okáért vegyük a kést. Ha a kés egy szakács kezébe kerül, gasztronómiai műremekek készülhetnek a segítségével, a késre ebben az esetben egyértelműen használhatjuk a jó kifejezést. Ha egy gyilkos kezébe kerül, és az vért ont vele, az a kés rosszá válik. Ha elmegyek fürödni, a szappant fogom meg és nem a kést. Eszembe sem jut, hogy kést használjak a fürdéshez. Ilyenkor a kés közömbössé válik.

Ebből a példából is látszik, hogy a kés –mint minden más is – csak egy eszköz, aminek minőségét az azt használó pillanatnyi tudatállapota határozza meg.

Fontos megjegyezni, hogy eszközök alatt nem csak a kézzel fogható dolgokat kell érteni! Ha valakinek a pénztárcájából pénzt emelek el, majd amikor kérdőre vonnak, azt mondom, hogy nem én voltam, az tisztességtelen dolog. Tegyük fel, hogy fegyveresek egy ártatlan embert üldöznek. Én vagyok az egyetlen, aki látta, hogy merre szökött, ezért a fegyveresek Tőlem kérdik meg, hogy merre ment. Láttam, hogy balra menekült, de én az üldözőket szándékosan jobbra küldöm. A félrevezetés ebben az esetben is gaztettnek tűnik?

Egyik fenti esetben sem mondtam igazat. De amíg az első esetben tudtam, hogy vétkeztem és a mögöttes érzelem a tettem következményeitől való félelem volt, ezt bátran nevezhetjük hazugságnak. Addig a másik esetben a cselekedetemet a tisztán látás előzte meg.

Egyedül vagyok több fegyveressel szemben, tehát megállítani nem tudom őket. Így megvontam az igazságot azoktól, akik ezt ártásra használták volna fel. A késes példához hasonlóan az igazság is csak egy eszköz, aminek minőségét az azt használó pillanatnyi tudatállapota határozza meg. Tehát a második esetet semmiképp sem lehet hazugságnak nevezni, csupán az igazság megvonásának.

Mi ebben az én felelősségem?

Adnál-e kést egy kisgyermek kezébe? Vagy láncfűrészt? Esetleg pisztolyt? Adnál-e szikét a kezébe, hogy végezzen rajtad életmentő beavatkozást? Ezt egyetlen épeszű felnőtt sem tenné meg. És mi az oka annak, hogy nem tennél ilyet? Mert tudod, hogy az a gyermek sem testi, sem szellemi szinten nem képes a figyelmét az ezekhez szükséges módon koncentrálni.

És mit gondolsz? Egy felnőtt nem lehet gyermeki szinten? Nem csak, hogy lehet, de az emberek jelentős hányada ilyen. Az átlagember fejében meg sem fordul, hogy ne tekintsen felnőttnek valakit, akinek felnőtt teste van. Pedig ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez szellemi és lelki értelemben is így lenne. A test-lélek-szellem hármasság adja ki az egészet.

Akinek ép a teste és a lelke, de szellemileg vissza van maradva, arra, akár a gyermekre, nem lehet rábízni a fenti dolgokat.

Akinek ép a teste és a szelleme, de a léleknek híján van, az a tudását nem tudja jóra használni. Kegyetlen lesz másokkal szemben.

Akinek ép a lelke és a szelleme, de a teste hanyatlik, a fent említett dolgokat szintén nem lehet rábízni, mert ha nem tudja uralni a testét, az ő kezében is ártóak lesznek ezek az eszközök.

A világon minden szerszám vagy fegyver. Attól függően, hogy mire használod, hogy képes vagy-e kezelni.

Nézzünk meg egy frissen leszakított fűcsomót! Olyat, amire az emberek általában gondolnak, ha fűről beszélünk. Értelmes emberként ezt egy növényevő állat táplálására használnám. Egy tisztánlátásra képtelen egyénként ez is lehet a kezemben fegyver. Ha például lefogok egy nálamnál gyengébb embert, befogom az orrát és ezt a friss, zöldellő fűcsomót letolom a torkán és megfojtom vele, mindjárt fegyver lett a világ egyik legártatlanabbnak vélt dolgából. Aki tisztán lát, annál minden eszköz jó célt szolgál. Aki ártani akar, az mindennel tud ártani. Ebből az is következik, hogy semmilyen dolog létezésétől nem kell tartani! Nekünk kizárólag annyi a dolgunk, hogy észrevegyük a dolgok eszköztermészetét. Megtanuljuk őket szerszámként, és nem fegyverként használni. Majd gondoskodjunk arról, hogy ne kerüljenek olyan emberek kezébe, akik fegyverként használnák azokat.

El kell, hogy engedjük a tévhiteket.

A féligazság

A féligazság nem igazság! A legveszélyesebb mindközül, mert igazság szaga van és a kellő figyelem hiánya mellett igazságnak tűnhet. A történelem legnagyobb bűncselekményeit mindig a félig megértett tanítások adták, amiket tudatosan magyaráztak félre. Mert amit a katolikus egyház művelt a középkorban (és teljesen ezzel a mai napig nem álltak le) a szeretet nevében, ma ugyanazt teszik a tudomány nevében. Ennek felismeréséhez szükséges a hiedelem és a tapasztalat közötti különbséget teljes mértékben ismernünk. Példának okáért nézzük a fotoszintézist: 6 egység víz + 6 egység szén-dioxid + napfény energiája egyenlő C6H12O6, szőlőcukor + 6 egység oxigén. Ez tény, vagy mégsem? Egy átlagembernek, neked valójában mi ebből a tény? Semmi. Nem tudod izolálni sem az oxigént, sem a szén-dioxidot, sem a szőlőcukrot. Nem tudod mennyi az egy egység, nem látod a gázcsere nyílásokat, nem ismered a teljes működését. Nem azt mondom, hogy nem igaz, de neked átlagemberként nem tény, sőt a legnagyobb részük, akik erről tanítanak, azok is csak egy szeletét látják, tehát a működés nem tény a számukra sem. Hihetem, hogy így működik, lehet teljes mértékben igaz is. De nekem, aki nem kutatott eléggé mélyen, tapasztalati alapon a témában, ez hiedelem.

Ez alapján nézzük meg, hogy a tudásunk mekkora része valós és mennyi a hiedelem? Megdöbbentő ezzel szembesülni, de felszabadító is egyben, mert kitárja előttünk a jelenlét kapuját.

Ha jelenvalóvá válunk, ha igazán figyelünk, akkor vagyunk csak képesek hatékonyan segíteni.

Hitelesnek kell lenni

Arról beszéljünk másoknak, amit tudunk is a saját tapasztalatunk alapján, és ne arról, amit tudni vélünk. Nem kell félnünk megkérdőjelezni a dolgokat, mert a féligazság nem igazság! Ami valódi, az nem tűnik el. Ami nem valódi, az meg eddig sem létezett.

Ha valaki felvállalja ezt az utat, tudnia kell, hogy ez nem a könnyebbik út. Ez a helyes út. Itt nem lehet megígérni, hogy gyorsan mindenki boldogság-fürdőben fog úszni. Akinek van szeme, láthatja, mit akarnak tőlünk elvenni. A kérdés az, hogy te azt odaadnád-e? Vagy azok az értékek, amiket el akarnak venni tőled, érnek-e neked annyit, hogy akármi is történjen, erre NEM-et tudjál mondani.

De mit jelent ez a gyakorlatban?

Nem kell keresztre feszülni, nem kell megégni, nem kell meditálva a föld felett lebegni, vagy megváltani a világot! Lássuk meg, hol vagyunk éppen most, aszerint cselekedjünk!

Az, hogy nem vesszük azokat a termékeket, amivel mérgeznek, az egy NEM. Ha nem nézzük a híradót vagy egyáltalában a fősodratú médiát, az NEM. Ha az önellátást részesítjük előnyben vagy teljes mértékben függetlenedünk a szolgáltatóktól, az NEM. Ha készpénzt használunk bankkártya helyett, az NEM. Ha valódi gyógyítóhoz járunk, nem olyanhoz, aki mérget (gyógyszert) ír fel nekünk, az NEM. Ha hozzánk hasonló emberekkel valamilyen formában közösséget alkotunk, az NEM. Ha folyamatosan gyakoroljuk az itt és mostban való jelenlétet, az is egy NEM. Méghozzá mindközül a legnagyobb.

A NEM az remegő hangon is NEM, ha kitartunk mellette.

Ne feledjük! Ha egy lépést haladtunk előre, akkor is előrébb tartunk, mint addig! A leghosszabb megtett utakat is lépésenként tették meg.

Fontos, hogy megértsük, az az ember, aki nem érzi a dolgok súlyát, nem tapasztalati úton halad, hanem egy olyan ideológiát követ, ami még nem a sajátja – még, ha ez a helyes út is. Keresztény terminológiával élve még nem tanult meg halászni, még rá van szorulva arra, hogy valaki halat adjon neki. Meg kell tanulnunk halászni, mert amíg ezt nem tesszük meg, addig mi is a probléma vagyunk és nem a megoldás. Ahhoz, hogy halászok legyünk, be kell vállaljuk, hogy hibázni fogunk, hogy szenvedtetünk másokat. A jó akarat bátorság nélkül mit sem ér. El kell hagynunk a komfortzónánkat! Ez a komfortzóna a hibázástól való félelmet jelenti. Azt, hogy mi lesz, ha sérül az önképünk, mert mások szemében hirtelen megszűnünk jónak, okosnak, erősnek tűnni?! Ha nem merünk hibázni, nem tudunk fejlődni.

Emlékezzünk, ami ma csoda volt, holnap korláttá válik!

Itt most megemlítenék néhány gyakori tévhitet, ami tapasztalati alapon, bármely tudományos előképzettség nélkül megcáfolható

Hit szükségessége

Hitre akkor van szükség, amikor a tapasztalat nem hajlandó igazolni az én vélt igazamat. Ez nem azt jelenti, hogy materialistának kell lenni. Amit valaki istennek, isteneknek, univerzumnak, forrásnak, egyesített mezőnek hív, az egy és ugyanaz. Ez a tudó embernek tapasztalati alapú, tehát nem hit. Bárkinek, akinek van igazságérzete, lelkiismerete, hiába hiszi magát materialistának, valójában ő sem az.

Aki kicsit is megfigyelte a természetet, az látja, hogy egy tökéletesen megtervezett rendszer. Tehát ez egy teremtett világ.

Akárki, aki használt már igazi tervező programot, tudja, hogy egymásra épülő információk adják ki a kész tervet. Ezek az információk különböző fóliákon (layereken) vannak elhelyezve, akár a vetítőgépen az iskolában bemutatott emberi test esetében, ahol így külön láthatóvá válik a csontváz, izom és érrendszer. Egy alaposan kidolgozott terv egyetlen lapján annyi információ van, hogyha egyszerre láthatóvá tenném az összes fóliát, ami információt tartalmaz, értelmezhetetlenné válna. Ha ez a terv ki van nyomtatva, a laikus csak rajzokat lát. A tervező viszont tudja, mi van mögötte. A materializmus nem egyéb, mint a mögöttes fóliák tagadása, mert csak a számára kezelhetőt látja. A tudó ember tervezői szemléletű.

Diktatúrában élünk vagy sem?

A diktatúra nem csak az, ahol mindennap fegyverrel kényszerítenek mindenféle cselekedetre. Ha a társadalom szellemi szintjét leviszem egy bizonyos küszöb alá, nincs szükség fegyverre. Azért, mert ha te örömmel megteszed azt, amit én akarok tőled, akkor miért kényszerítselek fegyverrel. Itt sokan tévedésbe esnek azzal kapcsolatban is, hogyha bárki szidhatja a rendszert, akkor miért lenne diktatúra? Mert, ha szidom is a rendszert, de mégis annak megfelelően működöm, akkor is azt teszem, amit ők szeretnének, tehát ez lényegtelen. De amint nem vagy hajlandó a rendszer szerint működni: például nem engeded, hogy testileg kötelezően mérgezzenek az oltások által vagy kihagyd a kötelező szellemi mérgezést, az iskolát vagy nagy közönség előtt igazat mersz állítani, – remek példa erre Gődény György esete, aki ráadásul nem is mondott ki mindent, amit gondolt, hanem kizárólag azt, ami a hivatalos tudomány által is alá volt támasztva-, akkor megmutatják a valódi arcukat. Ne legyenek kétségeink, amint a szellemi szint emelkedést mutat, a fegyverek elő fognak kerülni!

Hiszen ott a Voks nevezetű kezdeményezés, amibe minket is bevonnak. Akkor hogyan lehetne diktatúra?

Ha megfigyeljük a kérdések valódi tartalmát, azt kérdezik, hogy jobbról kérsz egy pofont vagy balról kérsz egy pofont? De senki nem kérdezi, hogy kérek-e pofont? Valódi döntési jogunk nincs.

De hogyan nem veszik ezt észre? Úgy vannak programozva, hogy legyen elég a tapasztalat, azt valaki hivatalos forrásból erősítse meg. És sok ember közölünk is erre vár, ha feltűnik neki, ha nem. Mert, ha már hivatalosan is meg van erősítve, kisebb az esélye a kiközösítésnek. Egy központi kézben lévő globális fősodratú média a legerőteljesebb eszköz ennek érdekében. És a legtöbben ezt bámulják nap, mint nap.

Ha megfigyeljük, a törvény működéséről alkotott képeink nagy része amerikai filmekből származik, és cseppet sem fedi a valóságot.

Ha bárki került már olyan helyzetbe, hogy a rendszerrel szembe helyezkedjen hivatalos úton, láthatja, hogy olyan abszurditásokat engednek meg maguknak, amiből világossá válik, hogy ez véres diktatúra. Az életed törvény szerint elvehető, a fekete autók most is járnak, de ha neked belefér, hogy elvegyék a te és szeretteid egészségét és életét, akkor ebből semmit sem fogsz tapasztalni. És, amint már mondtam, ez a legtöbbünknek belefér.

Az emberek egyik legnagyobb problémája, hogy folyamatosan hivatalos megerősítésre várnak. Valamint oda mennek jogorvoslatért, ahonnan az abúzus érkezett. Ez olyan, mintha óvodásként a játszótéren csúnyán elvert volna minket egy nagyiskolás, majd a földről felkelve egyből odamennénk hozzá, hogy büntesse meg magát, de rendesen ám, mert nagyon csúnyán viselkedett. Az újabb pofon borítékolható. Soha ne várjuk a jogorvoslatot az elnyomótól!

Van árnyékkormány vagy nincs?

Ha a központi bank egyetlen szavára leértékelődik egy ország teljes vagyona, az azt jelzi, hogy nincs szuverenitás. Az adott ország vezetője nem dönt teljeskörűen, tehát alkalmazott.

Ott, ahol az egész világ fősodratú médiájában és az összes vezető szájából ugyanaz hangzik el, amiről már rengeteg forrásból kiderült, hogy hazugság, de ezt mégis közösen mondták, az egyértelműen bizonyítja egy államok feletti hatalom létezését.

Mennyire bízhatunk a nyugati orvostudományban?

Gyakori hiba az, amikor a szakembert összetévesztjük a szakmával. Amikor mérnökre gondolunk, Tesla vagy valamely másik nagy feltaláló jut eszünkbe. Ha orvosra gondolunk, legtöbbünknek Hippokratész vagy egyenesen isten jut eszébe. Ha kőművesre, akkor meg egy lecsúszott alkoholistára, akinek kilátszik a feneke. Az az igazság, hogy egy papír, ami szerint te képes vagy ellátni az adott szakma feladatkörét, nem garancia semmire. Az egy lehetőség, hogy kicsúcsosodj valamilyen téren, de minden esetben csak lehetőség. Orvos is lehet rendkívül alacsony szinten, és a tapasztalat azt mutatja, hogy rengetegen vannak így vele. Viszont kőműves is lehet mérnöki szinten. Erre is van példa. De valójában ki van veled szemben? Egy szakember vagy egy elmebeteg? Ha figyelsz, hamar kiderül. Én azt mondom, hogy nem a nyugati orvostudományban nem bízhatunk, hanem a hivatalos narratívában, és aki ezt erőlteti, az biztosan nem jó szakember. A jó orvosok a nagy gyógyszergyárak termékeit nem vagy csak kivételes esetekben használják. A nyugati orvostudománynak is megvannak a maga korlátai, de a hivatalos narratíva mindenek felett állónak hirdeti. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy a kalapács minden műszaki tevékenységre alkalmas. Jó és hasznos szerszám, de nagy problémát jelentene, ha mindent ezzel akarnék megoldani. A valóban jól működő dolgokra, amik mellékhatás-mentesen gyógyítanak, kötelezően ráíratják, hogy csak kiegészítésként használható és nem helyettesíti az orvosi beavatkozást. Ha nem írják rá, nem engedik forgalomba. Elterelik az embereket a gyógymódtól. És ez nem hit kérdése. Én azt vallom, ami működik, abban nem kell hinni.

Valójában a hivatalos orvoslás az, ami a legtöbb hitet kívánja. Mert látszik, hogy egyre betegebb mindenki, statisztikai adatok vannak arról, hogy a világ egyik vezető haláloka az orvosi beavatkozás. Adatok vannak arról, hogy az oltások nem védenek, de cserébe megnyomorítanak és meg is ölhetnek, de mégis az első kérdés, amikor az életed felől te szeretnél dönteni, hogy te orvos vagy?

Ha visszatekintünk az orvoslás történelmére, rengeteg olyan módszert találunk, amiről a mai orvostudomány azt állítja, hogy egyenesen elmebetegség volt. És mégis mi a közös az akkori időkben és a maiban? Az, hogy az orvost megkérdőjelezni eretnekség.

A te életedről te döntesz. Méghozzá csak te dönthetsz, senki más, még ha nincs is igazad, akkor is. A felelősséget te vállalod, nem más. A legtöbben voltunk már olyan helyzetben, hogy orvosi beavatkozásra volt szükségünk. A saját tapasztalatom alapján mondhatom, engem arroganciával, megalázással, lenézéssel, mérgekkel nem sikerült meggyógyítaniuk. Amióta nem járok orvoshoz, azóta nem vagyok beteg. És mi az oka, hogy mégis oda mész gyógyulni? Mert nem tudsz jobbat. De ha észrevetted, hogy henteshez jársz, nem gyógyítóhoz, az legközelebb sem lesz képes meggyógyítani téged. Hiába nem tudsz jobbat, az akkor sem fog segíteni rajtad. Ez is a ragaszkodás a hivatalos narratívához.

Hányszor adtad ki a kezedből az irányítást, mert valaki elhitette veled, hogy neked nincs jogod kérdéseket feltenni, mert te nem vagy tudós? Nézzük meg, kik ezek a tudósok és ezek közül hányan értek el valódi tudományos eredményt, ami az emberiség javát szolgálta volna? Ki az, aki olyan szintű felfedezést tett, mint Tesla, Neumann János vagy Marie Curie? Senki. Tehát semmi érdemlegessel nem rendelkeznek hozzád képest, de maradj csöndben! Valójában, ha megnézzük valamely nagy találmány történetét, mindig megtaláljuk a valódi tudomány kerékkötőit, akik hivatalosan tudósok voltak és magas pozíciókat foglaltak el. Csakúgy, mint manapság.

Tehát semmi gond sincs a nyugati orvostudománnyal, egyszerűen, amit annak nevezünk, az nem az.

Az előzőekben egyfajta szellemi minőséget szerettem volna bemutatni, amivel rendelkeznünk kell, hogy egyáltalán el tudjunk indulni.

Zsédely Sándor